És természetesen a meglévő termékcsalád tagjait is felvértezi az új rögzítő keretekkel az elkövetkező hónapok folyamán
Az osztrák Noctua háza táján elég régóta hagyomány, hogy az új processzorfoglalatok érkezésével a meglévő Noctua processzorhűtők mellé ingyenesen lehet igényelni olyan rögzítő keretet, ami a friss platformot is támogatja, így a jól bevált hűtést tovább lehet vinni. Ennek persze feltételei vannak: csatolni kell a processzorhűtő korábbi vásárlását igazoló számlát, plusz az új platform részét képező alaplapról vagy processzorról is mellékelni kell a számlát, csak így jár az ingyenes rögzítő keret.
A fenti gyakorlat lényegében azóta tart, mióta az AMD 2006-ban bemutatta a Socket AM2-es processzorfoglalatot. Most, hogy az elkövetkező hónapokban az Intel háza táján processzorfoglalat-váltás lesz, ugyanis érkeznek az LGA-1700-as tokozással ellátott Alder-Lake S modellek, ismét lehetőség lesz az ingyenes rögzítő keret igénylésére, így akár egy 15 éves Noctua processzorhűtőt is használni lehet majd a legfrissebb processzorokkal.
A vállalat két új rögzítő keretet kínál: az NM-i17xx-MP83-as és az NM-i7xx-MP78-as modelleket, amelyek 83 és 78 milliméteres furattávolsággal rendelkeznek. Ezek a szokásos dizájnnal rendelkeznek, ám már az LGA-1700-as processzorfoglalat igényeinek megfelelően készültek. Az új rögzítőkeretek a chromax.black sorozatú processzorok mellé fekete kivitelben is elérhetőek lesznek majd
Azzal kapcsolatban, hogy mely processzorhűtők mely alaplapokkal kompatibilisek, az LGA-1700-as processzorok és alaplapok rajtját követően lehet bővebb információhoz jutni a Noctua hivatalos weboldalán keresztül. A rögzítő kereteket önálló formában is el lehet majd érni kereskedelmi forgalomban, ám erre október közepéig várni kell, áruk 7,9 euró lesz. Utóbbi információ alapján lehet valami abban a pletykában, amely szerint az Alder Lake-S processzorok és a Windows 11 megjelenése egy időben, október folyamán esedékes.
A Noctua természetesen a meglévő processzorhűtőit is felkészíti az LGA-1700-as foglalatba illeszkedő processzorok kiszolgálására, így hamarosan kereskedelmi forgalomban is megjelennek azok a modellek, amelyek már tartalmazzák az ehhez szükséges rögzítő keretet. Hogy ezekkel mikortól találkozhatunk a boltok polcain? A fenti táblázat elárulja.