Professzionális felhasználók számára készülnek az Acer ConceptD szériás notebookjai.
Rögtön lőjük le a poént:

Acer ConceptD 7 Pro notebook teszt
Értékelés
Ne kerülgessük a forró kását: 1,3 millió forintos árával a ConceptD 7 Pro semmiképpen sem egy átlagos felhasználónak szánt noteszgép – olyan vásárlók örülhetnek majd neki, akik nagyon sokat hordozzák majd ezt a munkaállomást, így fontos nekik a viszonylag alacsony tömeg és a vékony kivitel, ezért pedig hajlandóak elfogadni, hogy az erős hardvert a hűtés teljesítménye korlátozni fogja. Amennyiben erre a hordozhatóságra nincs szükség, akkor ugyanezt a sebességet jóval olcsóbban is megkapjuk – vagy hasonló összegért erősebb notebookot is vásárolhatunk.
Az árcédula láttán érzett fájdalmat persze némileg tompítja a prémium kivitel, a viszonylag alacsony szintű és kellemes tónusú zajszint (ellentétben egy játékosoknak szánt notebookkal, itt nem fogadható el, ha csak fejhallgatóban lehet kibírni a gép mellett), és ami ennél is fontosabb, a kijelző tényleg remek, nagy fényerővel, gyárilag kalibrált színekkel és UHD felbontással rendelkezik. Ne feledkezzünk meg a kategóriához mérten impozáns üzemidőről sem, mely ismét csak a hordozhatósági szempontok figyelembe vételekor fontos.

Acer ConceptD 7 Pro notebook teszt
Bevezető, külső
Játékosok helyett a „kreatív profik”, azaz grafikusok, videószerkesztők, youtuberek számára készíti az Acer a 2019 áprilisában bemutatott ConceptD notebookcsaládot, mely a Computexen gyorsan kapott is egy frissítést, és így már az NVIDIA Studióhoz kapcsolódóan Quadro RTX kártyákkal is elérhetővé tették. Ezen belül is a ConceptD 7 Pro lett az, mely a Core i9-9750H mellé megkapta a Quadro RTX 5000 Max-Q-t, ami az RTX 2080-hoz hasonlóan a TU104 GPU-ra épül, csak éppen több shadert és textúrázót tartalmaz. Ezzel, illetve a 64 GB RAM-mal és a 2 TB-nyi NVMe SSD-re épülő háttértárral egy tényleg csúcskategóriás erőmű lett az Acer noteszgépe, mely a belé passzírozott teljesítmény dacára is egész jól hordozható marad.

Acer ConceptD 7 Pro notebook teszt
Dizájn
Az Acer egyszerűen, házon belül oldotta meg a ConceptD sorozat formatervét: a meglévő Predatorok, Nitrók és társaik közül válogatott. A csúcsmodellt jelentő ConceptD 9 például a Predator Triton 900-ra épül, tesztünk alanya, a 7 Pro pedig a Triton 500-ra azzal a feltűnő különbséggel, hogy fekete helyett fehérben pompázik a gépház, RGB helyett pedig egyszínű a billentyűzet háttérvilágítása, illetve a kék betéteket is elhagyták róla.
zek a változtatások nemcsak visszafogottabbá és sterilebb megjelenésűvé teszik a notebookot, hanem látszólag olcsóbbá is: míg meg nem tapogatjuk, könnyen hihetjük azt, hogy a burkolat műanyagból készült. Ez azonban nincs így, a Triton 500-hoz hasonlóan itt is jobbára fém minden, és ennek megfelelően a tapintás és az összeszerelés minősége is prémium hatást kelt. A ház masszív, nem hajlik, a zsanérok finoman járnak, a kijelző egy kézzel mozgatható – ha muszáj kritizálni valamit, akkor az utóbbi az, ahova egy merevítés elférne, mert a 15,6”-es panel elég könnyen hajlítható. Maga a képernyő egyébként a divatnak megfelelően vékony kávájú, az apró webkamera mégis elfért a felső traktusban a hozzá tartozó mikrofonokkal együtt.

Acer ConceptD 7 Pro notebook teszt
Mint említettük, a ConceptD 7 Pro tudásához mérten (is) jól hordozható: egész pontosan 360 x 255 x 18 mm-es és 2,2 kg tömegű, ami azért is impozáns, mert egy óriási, 82 Wh-s akkumulátor került bele.
Az alsó burkolat ugyanúgy távolítható el, mint gamer testvérénél, és ahhoz hasonlóan gyenge a bővíthetőség is. Igaz, esetünkben erre nincs is nagyon szükség, inkább csak cserélgetni lehetne a komponenseket, mindenesetre a hétszámjegyes árcédulát figyelembe véve ezt érdemesebb szervizre bízni.
De nemcsak a dizájn származik a Predator Triton 500-ból, hanem a csatlakozók kínálata is, ami jelen esetben némi negatívummal jár, ugyanis egy ennyire médiaközpontú gépnél jobb lenne több TB3-as csatlakozót és egy gyors SD kártyaolvasót is látni. Ehelyett a bal oldalon a különálló hangcsatlakozókat, egy HDMI-t, egy 3.1 Gen1-es USB portot (töltési funkcióval) és a Killer E3000 adapterhez tartozó 2,5 Gbps-es Ethernet konnektort találjuk. A jobb oldalon egy TB3 kivezetés és két további USB 3.1 Gen1-es Type-A konnektor látható, illetve egy mini DisplayPortot is elhelyeztek itt.

Acer ConceptD 7 Pro notebook teszt
Hardver és teljesítmény
A ConceptD 7 Pro specifikációs listája úgy hangzik, mint egy teljesítményfetisiszta nedves álma: alig találni olyan pontot, mely ne a csúcsot képviselné ebben a szegmensben. Talán csak a 2 TB-os RAID 0 tömb láttán vonhatjuk fel a szemöldökünket: adatbiztonsági szempontból nem ez a legjobb megoldás, de nagy fájlok mozgatásánál lehet, hogy értékes másodpercek nyerhetők vele.
A fentiekből nyilvánvaló, hogy a nyers erőre nem fogunk panaszkodni – de azért azt sejteni lehet, hogy a 18 mm-es vastagságba bepréselt Core i7 és Quadro RTX 5000 termelte hő elszállítása bizony nem egyszerű feladat, amit throttling nélkül szinte lehetetlen lesz megoldani.
Teljesítmény
Persze melegedés ide, melegedés oda, a számítási teljesítmény így is impozáns, melyben azért jut némi szerep a PCIe 3.0 x4-et elég szépen kihasználó háttértárnak is.

Teljesítménymérés: Acer ConceptD 7 Pro notebook teszt
Persze ha vége a munkának, akkor jöhet a szórakozás: hiába Quadro RTX 5000 a neve a GPU-nak, ez azért mégiscsak egy TU104, ráadásul a sima RTX 2080 Max-Q-nál komolyabb felépítéssel és duplaannyi memóriával.
Szóval ha úgy érezzük, akkor ezen a gépen is lehet játszani, de a panel natív felbontását nem minden játékban tudjuk majd kihasználni, legalábbis magas minőségi beállítások mellett. A GPU maga egyébként jobbára 1440-1470 MHz-es sebességen üzemelt, a limitet pedig a tápellátás jelentette, hőmérsékleti gondokat nem jelzett a GPU-z.
Tapasztalatok
Kijelző
Grafikus feladatokra szánt munkaállomásként a ConceptD 7 Pro számára kritikus fontosságú a kijelző minősége. Hogy ezzel ne legyen gond, az Acer az AU Optronics B156ZAN03.1 gyártmányát használja, mely egy UHD felbontású IPS panel, 60 Hz-es frissítéssel, és esetünkben Pantone kalibrációval.

Acer ConceptD 7 Pro notebook teszt
Méréseink szerint a kijelző 338 cd/m² maximális fénysűrűséget és 1483:1 kontrasztarányt kínál, és 100 százalékban képes lefedni az AdobeRGB, illetve 86,6%-ban a DCI-P3 színteret. A gyárilag mellékelt AdobeRGB-hez tartozó kalibrációs profilt használva a ΔE átlagos értéket 1,48-nak mértük, ami elég jó érték, de persze komoly munkához így is elengedhetetlen lesz egy saját kalibráció elvégzése is. Nem alakult rosszul az uniformitás sem, bár a jobb oldalon 5-6 százalékos eltérést is mértünk a kijelző közepének fénysűrűségéhez képest.
Használat közben
Ahogy az előző oldalon már említettük, az Acer ConceptD 7 Pro Achilles-ina az extrém vékony kivitel, mely a hordozhatóság szempontjából persze remek, viszont elég komolyan korlátozza a hűtés teljesítőképességét. Ezt ráadásul tovább rontja, hogy még csak igazán hangos sem lehet: ez a notebook bizony nem egy gamereknek szánt erőmű, itt nem vállalható, ha fejhallgató nélkül nem lehet megmaradni a számítógép mellett. Ennek persze vannak előnyei is, például az, hogy minimális terhelés mellett gyakorlatilag néma marad a készülék, és ilyenkor a burkolat melegedése sem jelentős.
Amennyiben viszont terhelni kezdjük a CPU-t, akkor már változik a helyzet: az AIDA64-et segítségül hívva és kihasználva a hatmagos processzor minden elemét, 67 °C-os hőmérsékletet láttunk a központi egységnél, melyhez 10 másodperc eltelte után 2,8 GHz-es órajel tartozott 45 wattos fogyasztás mellett. Ez bizony elég alacsony: a Core i9-9750H Max Turbo órajele ilyen terhelésen 4 GHz körül mozog, egyértelmű tehát, hogy a hűtéssel lesznek gondok. Ezt erősíti az is, hogy egyszálas terhelésnél gond nélkül láthattunk 4,4 GHz-es órajelet is, 70 °C körüli hőmérséklettel.
Ha a GPU-t is bevonjuk a játékba, durvul a helyzet: mivel a két részegységet nem teljesen elkülönített hűtőrendszer kezeli, a CPU további hőterhelést kap, 87 °C-ig melegszik és 2,2 GHz-re „lassul”, míg a Quadro GPU 76 °C-os hőmérsékleten és 1450 MHz-es órajelen dolgozik. Ilyenkor egyébként már rég nem érdemes az ölünkben tartani a notebookot, az alsó részén ugyanis közel 60 °C-os hőmérsékletet is mértünk. Ez persze kicsit csalóka, hiszen nem maga a burkolat ennyi, hanem a szellőzőnyílások mögötti komponensek, de így is égési sérüléseket szerezhetünk, ha nem vigyázunk.

Acer ConceptD 7 Pro notebook teszt
Jó hír persze, hogy átlagosabb terhelés, például a Forza Horizon 4 demó futtatása közben nincs ennyire gond a melegedéssel, de a többszálas feldolgozás kínálta lehetőségeket a játékoknál lényegesen jobban kihasználó programokban a ConceptD7 Pro bizony nem hozza ki a beépített hardverből a maximumot.
Billentyűzet, hang, üzemidő és értékelés
A 15,6”-es, illetve nagyobb notebookokon ma már szinte mindig találunk numerikus billentyűzetet is – az Acer itt azonban ezt lehagyta, ami azzal jár, hogy a klaviatúra szokatlanul szellős kiosztású. Ennek, illetve a merev burkolatnak és a jól eltalált visszajelzésnek köszönhetően a ConceptD 7 Prón elég kellemes gépelni.
A fehér gombok és fekete karakterek kombinációja egyébként elég jól látható, a narancsszínű, négy fokozatba kapcsolható háttérvilágítás azonban bizonyos körülmények között szinte olvashatatlanná teszi a jelöléseket. Mindenesetre sötétben kényelmes dolgozni rajta, kellemesebb a szemnek, mint a klasszikus fehér szín.
A tapipadról különösebb érdekességet nem lehet elmondani, egy megbízható, átlagos ergonómiájú és méretű egységről van szó, mely egér hiányában jól használható bármire. A gombokat az érzékelőfelület alsó sarkaiba integrálták, itt az ideálisnál egy kicsit nagyobb erő szükséges az aktiválásukhoz, de semmi olyanról nincs szó, ami megszokhatatlan lenne.
Hangszórók és üzemidő
Viszonylag tiszta hang, de persze mélytartomány nélkül – nagyjából így foglalhatjuk össze azt, amit a vékony gépházba szerelt hangsugárzók nyújtani képesek. Körülbelül 150 Hz-ig számíthatunk értékelhető hangvisszaadásra, úgyhogy ha nem háttérzenére vágyunk, készüljünk valamilyen fejhallgatóval is a notebook mellé.
Üzemidő tekintetében a ConceptD 7 Pro meglepően jól áll, a 82 Wh-s akkumulátor és a hibrid grafika a sokat fogyasztó kijelző ellenére is képessé teszi arra, hogy egyszerűbb feladatokra akár egy egész munkanapig használhassuk töltő nélkül. A mellékelt 180 wattos adapter kellően erős a napi használathoz, de a méretes áramforrást csak viszonylag lassan tölti fel.