Tag Archives: laptop

/

Asus TUF A15 teszt

A kis demonstrátor…

 

A teljes nevén Asus TUF Gaming A15 FA506 laptopba AMD Ryzen 7 4800H processzor került, ami nagy ugrás a teljesítményben a tavalyi AMD-khez képest, mégiscsak 8 mag dolgozik 16 szál kezelésével. Emellé egy Nvidia Geforce RTX 2060 6GB-os grafikus gyorsítót pakoltak be az általunk tesztelt modellbe. Ehhez tartozik még 16 GB RAM, amit később 32-ig lehet bővíteni.

A videojátékos laptopok közt az Asus TUF A15 a körülbelül 450 ezer forintos árral még a pénztárcabarát kategóriába esik, és a benne dolgozó hardver a következő 4-5 évre elegendő lehet. Vannak kompromisszumok, hogyne lennének, hiszen az Asusnál a TUF az elérhető árú gaming, a csúcskategóriát a ROG sorozat képviseli. De egyik sem olyan súlyos probléma, amivel ne lehetne együtt élni.

HÁROMSZOR IS GONDOLTAK A TÁRHELYRE

Ezzel a konfigurációval a legtöbb mai játék ultra beállítás mellett legalább 60 fps körüli értéket produkált, vagy annál többet, ez alapján a következő években még jól fog teljesíteni a laptop. A Ryzen puszta erején kívül a leginkább jövőbiztos tulajdonsága a laptopnak a lenyűgöző tárhelybővítési lehetőség. Az eleve meglévő PCIe ssd kártya mellé még egyet beszerelhetünk, és ha ez nem lenne elég, akkor ott van még egy 2,5 hüvelykes bővítőhely nagyobb kapacitású merevlemeznek vagy ssd-nek. Több terabájtos tárhellyel a laptop videók vágásához is jó lehet.

Dizájn tekintetében strapabíró és dögös a TUF A15

Csak egy szolid logót láthatunk a szürke fémborításon, illetve amint elkezdjük használni, az ujjlenyomataink is megjelennek rajta. A műanyagból készült belsejében is a zsíros foltok lesznek a domináns díszítőelemek. A forma egyébként jó, bőséges mélysége van a gépnek, a billentyűzet alatt kényelmesen meg tudjuk támasztani a csuklónkat, a kijelző alatti rész pedig a jobb szellőzést segíti azzal, hogy szabadabb utat biztosít a távozó meleg levegőnek. Ezt azonban nem sikerült igazán jól megoldani, egy jobb oldali nyíláson a saját egérfogó kezünket tudjuk melegíteni (már aki jobbkezes), ami a következő nyári hónapokban nem lesz túl kellemes. Hogy vékony legyen a kijelző körüli káva, és a webkamera a fenti pozícióban maradjon, a lencse egy kitüremkedésbe került, ami az iPhone X kamerás betüremkedésének az ellentéte.

Portokkal jól felszerelt a TUF A15, ezek többsége a baloldalra került. Van Ethernet, HDMI, két USB 3.2-es aljzat, valamint egy UDB Type-C, ami sem töltőként nem funkcionál, sem a Thunderbolt 3-at nem tudja, de legalább Displayportként működik, így plusz kijelzőt köthetünk rá.

A BILLENTYŰZET RGB HÁTTÉRVILÁGÍTÁST KAPOTT, KIEMELTÉK A WASD GOMBOKAT

Látszik az Asus erőfeszítése, hogy ránézésre is nyilvánvaló legyen, ez egy gaming laptop. A gombok útja elegendő, talán egy kicsit puhák, hozzájuk kellett szokni, aminek nem annyira a játéknál, inkább munka közben volt jelentősége. Eleinte zavaró volt munka közben a WASD eltérő színe, azt súgta a periferikus látásomnak, hogy pár oszloppal jobbra tegyem le a kezemet, de pár hét alatt ezen is átlendültem. Azért viszont piros pont jár az Asusnak, hogy a baloldali Windows-gomb egy kombinációval kikapcsolható, nehogy véletlenül rányomjunk, és ezzel megszakítsuk a játékot. A numerikus gombok kicsit kisebb méretűek, de ez nem megy a használhatóság rovására, amúgy is sokkal fontosabb, hogy a többi gombnak elég hely jusson. Egyedül a touchpad lehetne nagyobb méretű, de ez is teljesen jól működik, elég pontos.

A TUF A15 felszerelésének egyik vitatható eleme a kijelző, a 15,6 hüvelykes 1080p felbontású és 144 Hz-es képfrissítésű IPS-panel. Ennek nem túl alacsony a válaszideje, ami profi videojátékosoknak problémás lehet, megfontolandó egy külső kijelző beszerzése. A panel színkezelése sem kimagasló, az sRGB színtartományt bő hatvan százalék körül fedi le, ami megkérdőjelezi azt is, hogy mennyire érdemes a gépet kreatív munkára használni. Játékra még csak-csak, ott kevésbé zavarók a pontatlan színek, de videók vágásánál már fontos az sRGB 100 százalékos lefedése.

Jobb volt a vizuális élmény profi külső kijelzővel

Hangban viszont sok szempontból erős a gép: a hangszóró is jó, erősek a basszusok, de azért fejhallgató javasolt a zajos hűtőrendszer miatt. Érdemes lehet alulról extra hűtést alápakolni, és semmiképpen nem a saját térdünket, mert azt rendesen felfűtheti. Szerencsére a billentyűzeten kevésbé érezhető ez a melegedés, így azért kényelmesen játszhatunk. A processzor hőmérséklete 90 Celsius-fokot ér el, míg a GPU nagyjából 80 fokon pörög terhelés esetén.

Az aksi ebben a modellben 90 wattórás (van 48-as is), amivel óvatosan, csendes módba kapcsolva ki lehet húzni egy munkanapot. Azért a tégla méretű, 230 wattos töltőt jobb a közelben tartani, mert nagyobb teljesítményre kapcsolva pár órára csökken a használati idő, játékkal pedig örülhetünk egyetlen órácskának.

Mindent összegezve az Asus igazi erőművet rakott össze, és a 450 ezer forint körüli ár ebben a szegmensben még a diszkont kategóriába esik. A Ryzen 4800H és az RTX 2060 kombinációja garantálja a gép több éves élettartamát, remekül pörögnek rajta a játékok, és munkára is jól befogható. Ritkán kell a tárhely felszabadításával bajlódni, ám elkötelezett játékosként otthon valószínűleg monitorral és profi külső billentyűzettel használnám, hogy ne maradjon semmi kompromisszum.

/

Képernyőkavalkád: ASUS ZenBook Pro Duo

Külső

A ZenBookok mindig is exkluzív notebookok voltak, prémium anyagokból és prémium kivitelben készültek. Ebből a sorból az UX581GV sem fog kilógni, hiszen alapvetően alumíniumból készült burkolattal rendelkezik, fedelén pedig ott az ASUS logót központi elemként használó körkörös szálcsiszolás. Amiben viszont eltérés mutatkozhat a korábbi ZenBookokhoz képest, az a méret és a tömeg, hiszen itt már messze vannak az ultrabookos gyökerek: a 360 x 246 x 24 mm-es házba szerelt noteszgép 2,5 kg-ot nyom a mérlegen, így nehezebb lesz a hónunk alá csapni.

Asus Zenbook Pro Duo kétkijelzős notebook

Asus Zenbook Pro Duo kétkijelzős notebook

Dizájn

Amikor az ASUS a tavalyi Computex előtt leleplezte a ScreenPad Plus megoldást és vele a ZenBook Pro Duo noteszgépet, először úgy éreztük, hogy csak afféle túlzásba vitt próbálkozásról van szó, mellyel a ScreenPad lehetőségeinek határát keresik. Aztán sikerült némi időt eltöltenünk a noteszgéppel, és kiderült, hogy vannak olyan feladatok, ahol ennek a megoldásnak nemcsak hogy létjogosultsága van, de annyira könnyű rászokni, hogy utána már kényelmetlen visszatérni a hagyományos egeres, billentyűzetes kezelésre.

Mindenesetre a ScreenPad Plusszal kapcsolatos tapasztalatainkról már írtunk külön is, jelen tesztünk alanya pedig maga a notebook, egész pontosan a ZenBook Pro Duo UX518GV, mely, mint nevéből is látszik, az egész ZenBook Duo sorozat felsőbb kategóriájába tartozik, és professzionális felhasználóknak szánták. Azt mindenesetre még megemlítenénk, hogy az ASUS létrehozott egy még feljebb pozicionált noteszgépszériát is, mely a ProArt termékek között, StudioBook néven szerepel, és Xeonokkal meg Quadrókkal is felszerelhető. Ott viszont nincs ScreenPad Plus, így ez a ZenBook Duo és Pro Duo sajátja marad.

Asus Zenbook Pro Duo kétkijelzős notebook

Asus Zenbook Pro Duo kétkijelzős notebook

Szerencsére a fizikai dimenziók az összeszerelés minőségét nem befolyásolták, a ház ugyanis stabil, nem hajik, nagyon masszív hatást kelt. Jól mozog a zsanérrendszer is, mely az ErgoLift megoldást követi, azaz felnyitva a kijelzőt, annak hátsó széle megemeli gépünk hátoldalát is, javítva a szellőzésen és kényelmesebb szögbe emelve a billentyűzetet. Bár az ErgoLiftet érték kritikák, hogy kényelmetlen vele ölben tartani a notebookot, az UX581 esetében ez nem akkora probléma, hiszen ennek a gépnek az asztalon a helye.

A kemény, lapos felület már csak azért is ajánlott az elhelyezéskor, mert alul széles gumitalpak igyekeznek szabadon hagyni a nagyméretű szellőzőnyílásokat, melyekből két irányba, oldalra távozik a meleg levegő. Mint látni fogjuk majd, a hűtés elég jól dolgozik, ehhez viszont szükség is van a szabad áramlásra.

Ha már úgyis szóba került a notebook oldala, méretéhez képest nem valami gazdag a csatlakozókínálat: jobb oldalon a kombinált hangcsatlakozó mellett egy Type-C és egy Type-A konnektor található, melyek Thunderbolt 3, illetve USB 3.1 Gen2 interfészt kínálnak. A bal oldalon még egy USB 3.1 Gen2 porttal tudunk gazdálkodni, illetve itt találunk egy HDMI 2.0b kivezetést is. Hiányoljuk viszont némileg a kártyaolvasót és az Ethernet portot is, még akkor is, ha az utóbbit már Wi-Fi 6-tal válthatjuk ki.

Asus Zenbook Pro Duo kétkijelzős notebook

Asus Zenbook Pro Duo kétkijelzős notebook

Az UX581GV alsó burkolatát 10 csavar tartja a helyén, ebből kettőt ráadásul gumifedél véd, így a garancia elvesztése nélkül szinte kizárt, hogy kinyitható legyen a notebook. A ventilátorok kitisztításán túl egyébként sem megyünk sokra a nyitogatással; a memória az alaplapra forrasztott, így egyedül az M.2 SSD, ami bővíthető.

Hardver és teljesítmény

Tesztpéldányunk alapszintű felszerelést kapott két kijelzője mögé: Core i7 és RTX 2060 alkotják a két fő elemet, RAM-ból 16 GB található benne, a legkarcsúbb pedig a háttértár, mely 256 GB-os. Ehhez képest az ár kifejezetten magas – érezhető, hogy a két kijelző, és ezek közül különösen a 4K felbontást biztosító HDR-es OLED panel az, amit meg kell fizetnünk.
Specifikációk Termék megnevezése ASUS ZenBook Pro Duo UX581GV
Processzor Intel Core i7-9750H – 2,6/4,5 GHz, 45 W TDP
Memória 2 x 8 GB Micron DDR4-2666
Kijelző – 15,6″-es, 3840×2160 pixeles Samsung OLED panel, érintésérzékeny
– 14,1″-es, 3840×1110 pixeles BOE IPS panel, érintésérzékeny
Grafika – Intel UHD Graphics
– NVIDIA GeForce RTX 2060 6 GB
Adattároló 256 GB WD PC SN520 NVMe SSD, PCIe 3.0 x2
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció – Intel Wi-Fi 6 AX200
– Bluetooth 5.0
Interfészek – 1 db TB3 Type-C
– 2 db USB 3.1 Gen2 Type-A
– HDMI
– audio ki- és bemenet
Extrák Billentyűzetvilágítás, ScreenPad Plus, NumberPad, érintőceruza
Akkumulátor 71 Wh
Méret 359 x 246 x 24 mm
Tömeg 2,49 kg
Operációs rendszer Windows 10 Pro
Gyártó honlapja www.asus.hu
Termék honlapja ZenBook Pro Duo UX581GV
Fogyasztói ár 860 000 forint
Garancia 2 év
Teljesítmény

Érdekes döntés az ASUS részéről, hogy az UX581GV esetében választható SSD opciók közül a 256 és 512 GB-os példányok csak PCIe 3.0 x2 csatolóval rendelkeznek, egyedül az 1 TB-os esetében áll rendelkezésre a teljes x4-es sávszélesség. Tény, hogy valós felhasználás során a különbséget nem nagyon lehet érezni, de az árban már nem okozna jelentős eltérést egy gyorsabb meghajtó választása. A 256 GB egy multimédiás munkára szánt gépnél egyébként is túl kevés, szerencsére a boltokban jobbára az 512 GB-os meghajtóval szerelt konfigurációval találkozni. Mindenesetre a mellékelt WD PC SN520-as meghajtója szépen teszi a dolgát, szekvenciális olvasásban majdnem pontosan hozza például a beígért 1700 MB/s sebességet.

Áttérve a klasszikus felhasználásra, gépünk szépen teljesít, a számok megfelelnek annak, amit a Core i7-9750H-tól elvárhatunk, és nem utalnak semmiféle gyanús throttlingra vagy más, rendszerszintű problémára.

Mérés – Eredmény

7-Zip Single / Multi 4619 / 34 755 MIPS
Cinebench R15 OpenGL / CPU 101,5 / 1244 cb
Cinebench R20 CPU Single / CPU Multi 447 / 2763 cb
Veracrypt SHA 256 / SHA 512 236 MB/s / 127 MB/s
PCMark 8 Home Conventional / OpenCL 3302 / 3703
PCMark 8 Work Conventional / OpenCL 3175 / 4381
PCMark 8 Creative Conventional / OpenCL 4878 / 6647
PCMark 8 Office 2013 3316
PCMark 8 Storage 5024
PCMark 10 Extended / Office Applications 6127 / 6571
PCMark 10 Essentials / Productivity 8275 / 6783
PCMark 10 Digital Content Creation / Gaming 6197 / 10 954
SpecWPC 7-Zip Compress* 225,9 sec
SpecWPC Blender BMW 1M* 110,6 sec
SpecWPC Handbreak Normal / HQ 59,39 / 22,45 fps
SpecWPC Maya Shaded Wire 29,17 fps
SpecWPC Python SciPy* 125,75 sec

Egy RTX 2060-nal szerelt notebooknál óhatatlanul felmerül a játék kérdése is, és természetesen az UX581GV erre is alkalmas, persze csak Full HD felbontás mellett. Viszont a látvány így is kiváló, az OLED kontrasztja és színei nagyon jót tesznek a kinézetnek. A ScreenPad Plust ilyenkor kikapcsolhatjuk (hiszen a rendszer másodlagos kijelzőként kezeli), vagy átdobhatunk rá a játék mellett használt programokat, kirakhatunk például egy walkthrough videót a YouTube-on vagy dokumentációt, de akár a streaming alkalmazás is kikerülhet ide.

Tapasztalatok

Kijelző

Sőt, mondhatjuk kijelzőknek is: az ZenBook Pro Duo fő hívószava és legfontosabb alkatrésze az a Samsung gyártotta SDCA029 modellszámú panel, amelyet több OLED kijelzős notebookban is láthatunk. A 15,5”-es, UHD felbontású és 427 cd/m² maximális fénysűrűségű egység a technológiából adódóan végtelen kontrasztaránnyal rendelkezik és 99,4%-ban képes a DCI-P3 színtér lefedésére. Saját színtere egyébként még ezt is meghaladja 20,7%-kal, tehát a színek visszaadására egész biztosan nem fogunk panaszkodni.

Az uniformitás is rendben van, a fényerőben csak pár százalékos eltérést láthatunk, a „háttérvilágítás” viselkedése azonban elég egyedi, ugyanis 40 százalék felett teljesen PWM-mentes fényerőállítást kapunk, az alatt viszont előkerül a villogás, mégpedig körülbelül 240 Hz-es frekvenciával.

Érdekes kérdés a színhűség is a két kijelző miatt, ha ugyanis arra törekszünk, hogy az alsó, szintén „UHD-széles” panelen és felül is egyformák legyenek a színek, óhatatlanul be fogjuk korlátozni az OLED tudását. Az alsó kijelző egyébként matt felületű, úgyhogy már csak ezért is erősen eltérő a látvány a fő képernyőhöz képest, 320 cd/m² maximális fénysűrűsége és 621:1 kontrasztaránya is elmarad attól. Mindenesetre több verzió kipróbálása után mi azt találtuk a legjobbnak, ha a felső kijelző tudását rendesen kihasználjuk, a ScreenPad Plus pedig megmarad másodlagos képernyőnek, kezelőpanelek és egyéb ablakok számára. A két képernyő egyező vízszintes felbontása és ppi értéke egyébként azt jelenti, hogy az átmozgatott ablakokon nem változik az elemek mérete.

Használat közben

A viszonylag kis helyre zsúfolt viszonylag erős hardver nagy terhet ró a notebookok hűtésére, és ez az UX581GV esetében is megfigyelhető. Persze terhelés nélkül a processzor sem melegszik túlzottan, 43-44 °C között ingázik, a hűtés pedig teljesen néma. A burkolat alul csak enyhén melegszik, felül pedig a billentyűzetnél a környezet hőmérsékletet csak pár fokkal meghaladó értékeket láthattunk.

Maximális terhelésnél és a notebook Turbo Fan üzemmódját aktiválva 3,5 GHz-re ugrik a CPU sebessége, hőmérséklete azonban gyorsan eléri a 96 °C-ot, innen egyrészt az egyre nagyobb fokozatba kapcsoló, végül már kifejezetten hangossá váló ventilátor és a 3,4 GHz köré csökkenő órajel hozza vissza 85 °C köré. A burkolat ilyenkor sem melegszik túlzottan, de ez betudható annak is, hogy a billentyűzet az alsó részére került a gépnek, felül pedig a kijelző szolgál szigetelésként.

Kombinált szintetikus CPU-GPU terhelésnél az RTX 2060 1650 MHz körül dolgozik, miközben hőmérséklete 84 °C-ra emelkedik – ezzel párhuzamosan, és persze továbbra is a Turbo Fan üzemmódot használva 2,8 GHz-en üzemel a Core i7-9750H. Megjegyeznénk, hogy a gép burkolata a szellőzőnyílások körül melegszik csak jelentősebben, a billentyűzet pozíciójából fakadóan marad a kellemes 30 °C-os szint környékén.

A szintetikus mérések után a Forza Horizon 4 benchmarkjához nyúltunk, hogy valós körülmények között is teszteljük kicsit a hardvert – az alábbi grafikonokból látszik, hogy a processzor határozottan melegszik, és ezt a rendszer az órajel csökkentésével kénytelen kordában tartani. A GPU esetében nincs ilyen probléma. A hűtés hangja, bár nem annyira feltűnő, mint a klasszikus gamer notebookok esetében, azért határozottan jelen van, munkahelyi környezetben teljes terhelésen biztos, hogy mindenki tudni fogja, hogy éppen dolgozunk.

Billentyűzet, hang és értékelés

Nem a ScreenPad Plus az egyetlen érdekesség a ZenBook Pro Duo kezelőszerveinél: amikor a második kijelző miatt a billentyűzetet elmozgatták, akkor a tapipadtól is elvették a helyet, így azt kénytelenek voltak a klaviatúra jobb szélére száműzni. Ez messze nem egyedi megoldás, láttunk ilyet már többször is például az Acernél vagy az MSI-nél. Ez mindig afféle szükségmegoldás, hiszen így az érintésérzékeny felületnek a billentyűzet rovására kell helyet szorítani – szerencsére az ASUS ezt nem vitte túlzásba, valószínűleg azért, mert a ScreenPad Plus a tapipadot remekül kiegészíti. Mindenesetre ami maradt az utóbbiból, az megkapta a NumberPad funkciót, azaz a jobb felső sarkára koppintva bekapcsolhatunk rajta egy virtuális numerikus részt. A teljes felület viszonylag apró (73 x 104 mm) és szokatlan, portré állású, tehát tényleg érdemes helyette egeret használni.

Ezért cserébe viszont a billentyűzet jó lett, a merev gépháznak köszönhetően a visszajelzés határozott, a gombok útja is rendben van. Bár függőleges irányban kevés a hely, és ezért a funkcióbillentyűk csak félmagasak, találunk három extra gombot a tapipad felett, melyekkel a ScreenPad Plust és a Turbo Fant is kapcsolgathatjuk. Tekintettel arra, hogy nem gamer noteszgépről van szó, a háttérvilágítás sima fehér színt kapott, nincs RGB, sem gombonkénti testre szabhatóság.

Asus Zenbook Pro Duo kétkijelzős notebook

Asus Zenbook Pro Duo kétkijelzős notebook

Mivel elég vaskos a ház, a felhasználó irányába, előre sugárzó Harman/Kardon hangszórók a megszokottnál jobb minőségű hangot generálnak – ha nem is maximális hangerőben, de dinamikában mindenképpen. A mélytartomány körülbelül 120-130 Hz-ig nevezhető használhatónak, mindenesetre némi laza zenehallgatás, VoIP telefonálás, filmnézés tökéletesen abszolválható a notebookkal.

Üzemidőben vegyes a kép, de biztos, hogy az UX581GV nem a kitartás bajnoka. Ez persze érthető, hiszen alapesetben két kijelzőt kell meghajtani, és az alaphardver is inkább a teljesítményre, mintsem az energiatakarékosságra koncentrál.

Az mindenesetre biztos, hogy töltő nélkül csak nagyon energiatakarékos beállítások mellett tudjuk az egész napi munkát befejezni – ezen beállítások között pedig ott van az alsó kijelző lekapcsolása is, ami egyébként méréseink szerint meglepően keveset fogyaszt, mindössze 5 watt különbséget mértünk ki- és bekapcsolt állapota között.

Értékelés

A ZenBook Pro Duo UX581GV egy különleges notebook, mely tökéletessé csiszolja a „másodlagos képernyő” koncepciót a remekül használható ScreenPad Plusszal. Ez egyben azt is jelenti, hogy van egy meghatározott célközönség, akinek megéri kiadni a plusz pénzt erre, mert tényleg egy nagyon jó segédeszközt kap, maga az alap pedig egy jól felszerelt, erős notebook, kiváló képernyővel, jó billentyűzettel.

Mások ugyanakkor joggal érezhetik úgy, hogy kicsit sok a kompromisszum a ScreenPad Plus miatt: a billentyűzet és tapipad nem annyira kényelmes, mint lehetne, és ugyanezen okból a notebook mérete (különösen a vastagsága) is több annál, amit a ZenBook márkanévnél megszoktunk vagy amivel a versenytársaknál találkozhatunk. A két kijelző között meglévő képminőségbeli eltérés is feltűnő, ha egy ablakot nem átmozgatunk, hanem kiterjesztünk.

A hardver összeállítása önmagában jó, de a hűtés nem mindig képes elszállítani a teljes termelt hőmennyiséget, a Turbo Fan aktiválása pedig a hangerőt emeli fel már igencsak feltűnő szintre. Amiért mégis tetszett nekünk a notebook, az egyrészt a valóban prémium kivitel, másrészt a ScreenPad Plus, mely, mint már többször említettük, egészen átalakíthatja munkánkat.

/

Legújabb notebook trend

Összehajtható kijelző

Összehajtható kijelző

Őrült ötlet, de éppen ezért lehet, hogy az emberek vevők lesznek az összehajlítható laptopra, amit nyugodtan nevezhetünk óriástabletnek vagy hordozható monitornak – mert végül is az. Az Intel Horseshoe Bend néven minden partnerének elérhetővé teszi ezt a dizájnt, a Lenovo pedig hamarosan piacra dobja Thinkpad X1 Fold néven az első ilyen gépét. Nem kell aggódni, konzervatív formatervű gépből is sokat bemutattak az idei CES-en.

Las Vegas az a hely, ahol az elektronikai gyártók a legvadabb elképzeléseiket is megmutatják. Néha előfordul, hogy a végén nem lesz termék belőlük, vagy mire piacra dobják, még háromszor áttervezik, de amit most az Intel és a Lenovo művel, az egészen biztosan a boltokba kerül.

A Lenovo tavaly májusban mutatta meg először a hajlítható OLED kijelzővel felszerelt összecsukható pc-t, ám akkor még nem merték az újságírók kezébe adni az eszközt. Most azonban már úgy mutatták be, mint ami piaci megjelenésre kész.

NEMCSAK TERMÉKNEVE VAN A THINKPAD X1 FOLDNAK, HANEM IGEN MASSZÍV, 2500 DOLLÁROS ÁRA IS (740 EZER FORINT).

A kijelző 4:3 képarányú és 13,3 colos, a felbontása pedig 2048×1536 pixel. Egyedül az meglepő ebben, hogy laptopszerűen félbehajtva nagyjából akkora a gép, mint egy netbook, és az a termékkategória is érdekes kísérlet volt ugyan, de hamar véget is ért. Az aprócska méret és a szűkös billentyűzet egyszerűen nem klappol az emberi testhez.

A profi felhasználók igen nagy része még mindig fontosnak tartja a billentyűzet minőségét, és kizárt, hogy a kijelző teljesen sík felülete lenne erre a megfelelő válasz. Kivéve persze, ha a gép hibátlanul felismeri a kézírást, és/vagy minden létező nyelven tökéletesen szöveggé alakítja a diktált szöveget, mert akkor valóban lemondhatunk a gombokról.

Egy árnyalatnyival eltérő az Intel prototípusa, amit Horseshoe Bend néven mutatott be, annak ugyanis gigantikus, 17,3 colos a kijelzője, amikor teljesen szétnyitjuk. Elképzeltem, ahogy egy repülő turistaosztályán valaki kicsap majd maga elő egy ilyen gépet, és félig a szomszéd utas tálcájára kell ráállítani, mert máshogyan nem fér el. Ebben a méretben inkább otthoni gépként tudom elképzelni, amit a tévé elé is magunkkal vihetünk, ha közben laptopozni akarunk, de majd meglátjuk, hogy mit hoznak ki belőle az Intel partnerei, elvégre ez tényleg csak prototípus.

Asztali gépek? Laptop gombokkal?

A konzervatív szekcióban vannak azok a pc-k és laptopok, amiket tényleg meg is vesznek majd tömegesen a felhasználók, és nemcsak azért, hogy a vaskos pénztárcájukat lobogtassák mások előtt, hanem mert, mondjuk, dolgozni akarnak azokon.

Ezen a területen úgy látszik az Apple Mac Pro gépe volt nagy hatással más gyártókra, a CES-en ugyanis a többi cég is a digitális tartalomgyártók piacát vette célba. Nem kellett messzire lapozni a névsorban, csak az Acerhez, a tajvani gyártónál ugyanis az egész ConceptD termékpaletta erről szól.

Acer ConceptD 700 konfiguráció

Acer ConceptD 700 konfiguráció

A ConceptD 700 egyenesen a Mac Pro gépet veheti célba, ugyanúgy Intel Xeon processzorra épül, amit Nvidia Quadro grafikus egységekkel egészítettek ki. A dizájnerek az Acernél is merészek voltak, bár nem annyira, mint az Apple-féle sajtreszelő megálmodói. A ConceptD skandináv formaterve letisztult szagelszívóra vagy fűtőtestre emlékeztet. Tuningolhatóságban sem volt elég merész az Acer, az általuk választott Xeon processzor viszonylag gyenge, és hol van az a 64 GB-os memóriakorllát a Mac Pro maximum másfél terabájtjához képest? Ez inkább egy túltolt hobbigép, mintsem profi munkaeszköz.

Egy fokkal izgalmasabb a ConceptD 7 Ezel laptop, amelynek összevissza forgatható a kijelzője, és teljesen kilapítva tabletté változik a gép.

Acer ConceptD 7 Ezel

Acer ConceptD 7 Ezel

Az Asus annyiban konzervatív, hogy megtartotta a billentyűzetet, de ők is elrugaszkodtak a megszokottól a Zenbook Duo kétkijelzős formatervével. Ugyanezt a megoldást láttuk náluk a tavaly bemutatott Zenbook Duo Pro laptopon, ám annak a gépnek 2,5 kilós súlya volt, ami nem éppen az ultrahordozható kategória.

Na de itt a Zenbook Duo a maga másfél kilójával, ugyanúgy plusz kijelzővel, és bár leesett a Pro címke róla, a 10. generációs Intel processzor, 16 GB RAM és 1 TB ssd bőven elég lehet a grafikai munkákhoz, amire ezt a gépet kitalálták. Abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy a laptop aljába letolt billentyűzeten és a mellé bezsúfolt touchpaden álomszerű élmény a munka, de ezt majd meglátjuk, amikor lesz alkalmunk kipróbálni.

Asus Zenbook Duo notebook

Asus Zenbook Duo notebook

Egészen más irányt vett a HP a szuperkönnyű Elite Dragonfly laptoppal, amit inkább az utazó üzletemberek táskájában szeretne viszontlátni a gyártó. Az 1 kilogrammos gépbe a világon elsőként építették be a Tile nyomkövető rendszert, ami lehetővé teszi, hogy egy mobilos app segítségével megtaláljuk a laptopot. Talán eleve a nagyvállalati ügyfelekre gondoltak a HP-nál, amelyek helyből több száz ugyanolyan gépet rendelnek, mert ezzel elkerülhető a kavarodás.

Az Elite Dragonfly ennél többet is tud, beépített 5G modemmel csatlakozik a netre, ami most leginkább az Egyesült Államokban mondható nagy dobásnak, ott ugyanis jó ideje építik a hálózatot, és a legtöbb nagyvárosban már elérhető az 5G. Emellett még akár 16 GB RAM, Core i7 processzor és 2 TB tárhely is belefért a parányi gépbe, szóval semmiből nincs hiány.

HP Elite Dragonfly notebook

HP Elite Dragonfly notebook

Még egy izgalmas gépbe került 5G, amit nem hagynánk ki a felsorolásból, és ezzel visszatérünk az elejére, a Lenovóhoz. A Yoga 5G gép kinézetre tök átlagos, középkategóriás hardver, ám ez nem az Intel processzorára épül, hanem a Qualcomm Snapdragon 8cx csipre, amivel állítólag 24 órás üzemidőre képes aksiról. Hogy ehhez milyen munkabírása van a gépnek, és mit nyújt rajta a Windows 10, azt későbbi teszteken tudjuk majd kideríteni.

/

Almásgép helyett Lenovo

forrás: index.hu

Április óta tervben volt ez a cikk arról, hogy egy évtized együttélés után miért mondtam le a Macbookról, és választottam helyette Thinkpadet. Benne van a döntésben 2019 legerősebb témája, a környezetszennyezés és fenntarthatóság, amiben az Apple bizonyos szempontból erős, igyekszik odafigyelni a beszállítói hálózatára, de fogyasztói szemmel egyre kevésbé fenntartható, amit a számítógépiparban művel.

Lenovo geberációk

Apple helyett Lenovo notebook

Nem volt könnyű a váltás, mert már akkor használtam Apple-gépeket, amikor még Macintosh néven futottak, és a 386-os pc-kkel versenyeztek. Az első munkahelyi laptopom viszont egy IBM ThinkPad R40e volt, mert az akkoriban kapható, PowerPC processzorral felszerelt iBook laptopok már nem tűntek jó befektetésnek, és végül igazam is lett, pár évvel később megpecsételődött a sorsuk, amikor az Apple átállt Intelre. Aztán pár borzasztó laptop és netbook következett, amelyek néhány év alatt használhatatlanná váltak a napi 8-10 óra irodai munkától. Hiába alig olcsóbb egy csillivilli otthoni multimédiás laptop, egyszerűen nem bírja, ha ennyit nyomkodják.

Lenovo és Lenovo

Apple helyett Lenovo notebook

Aztán visszataláltam az Apple-höz a felfelé ívelő korszakában. Részben külső nyomásra, mert már frusztráló volt, hogy a nemzetközi kiállításokon kizárólag Macbookot használó kollégák vettek körül, és abszolút látható volt a gépből fakadó előnyük. A Mac simán és azonnal csatlakozott a wifire, ráadásul egész napra jó volt az aksi, a windowsos gépek se a netet nem bírták, se a munkaórákat. Már egy olcsón beszerzett használt Macbook Pro (mid 2009 kiadás) is sokkal jobban bevált, mint bármi, amit hasonló áron vagy többért vettem, de Windows futott rajta. Mindig minden pöccre működött. Pár évvel később, 2014-ben pedig logikus lépésnek tűnt Macbook Airre továbblépni. Előnyös volt, hogy megmaradtak a korábban megvett szoftvereim, és ugyanaz volt a felületet, csak vékonyabb lett mögötte a gép.

Az Apple Ezt követően pár lépésben kiírta magát a folytatásból.

Munkára fogott LEnovo notebook

Apple helyett Lenovo notebook

Először 2016-ban azzal, hogy befejezte a klasszikus Macbook Pro forgalmazását. Ez volt az utolsó olyan gépe, amit utólag is lehetett bővíteni. Az idén tízéves Macbook Pro laptopom, plusz memória és SSD tárhely behelyezésével, most is működik, és az eredeti gyári aksijában még mindig van félórányi szufla, ami kész csoda.

Win95 a Lenovo gépen

Apple helyett Lenovo notebook

A második kellemetlen húzás az volt, hogy a beugró szint a korábbi 300 ezer forint körüli összegről 430 ezerre ugrott, ráadásul az első változtatás, a bővítési lehetőség hiánya miatt valójában nem is ez a beugró szint, így a Macbook minden szempontból zsákutca. Az Air ugyanis éppen azzal vált munkaképtelenné, hogy a 2014-ben még bőven jónak számító 4 GB RAM egyszer csak kevés lett, ez ma már legfeljebb otthoni netezgetéshez elég.

A VILÁGNAK NEM KIDOBVA FRISSÍTHETŐ ESZKÖZÖKRE VAN SZÜKSÉGE, AMIKOR EGYÉBKÉNT MEGOLDHATÓ, HOGY NE ÍGY LEGYEN.

Manapság 8 GB a minimum, szóval ha megint öt évre vagy annál hosszabb időre terveznék, akkor rögtön 16 GB-ot kell beletenni. Meg merem kockáztatni, hogy az alapmodell 128 GB-os tárhelye is szűkös lesz a következő években, és mivel ezt is az alaplapra forrasztják, eleve nagyobbat kell választani. Így pedig már simán 600 ezer közelébe kúszik az ár. De nem is csak ezzel van gond: mindkét Macbookom kijelzőjén nyomot hagyott a logó, foltos lett a kijelző, az új Macbook Prók billentyűzete körüli botrány is aggasztó, és több ismerősömnek lett alaplapi hibája, mint amennyinek nem. Ezek a szupervékony Macbookok pedig iszonyúan nehezen szerelhetők.

A könnyen szerelhető és utólag bővíthető laptop a legzöldebb opció.Ilyen, amikor összecsukod a Lenovo géped...Na ezt nézd meg, mit tud egy Lenovo…

Az SSD tárhelyek ára például elég meredeken zuhan, így a következő években jó áron lehet majd sokkal nagyobbra váltani, de a RAM árának is esnie kell idővel. Világossá vált, hogy érdemes olyan gépet választani, amiben a processzor a lehető legerősebb, mert azt tényleg elég ritkán lehet utólag cserélni. Így végül egy Lenovo Thinkpad E490 lett a győztes, Core i7 processzorral, 380 ezerért. A márka a tartósságáról ismert, és kiváló a billentyűzete, ami egy havi 300-800 ezer karakter bepötyögésével járó munkakörben alapkövetelmény. Méretében inkább a régimódi Macbook Próhoz áll közel, olyan konfigurációval, ami almás logóval kétszer többe kerülne. Ez a Thinkpad házilag is könnyen szerelhető, SATA és M.2 SSD-k kombinációjával több terabájtig bővíthető a tárhely, és RAM-ból is belefér akár 32 GB, ha egyszer arra lesz szükség.

Persze az E490 már nem ugyanolyan gép, mint az 18 évvel ezelőtti Thinkpadem, mert közben ők is lecserélték a billentyűzetet egy laposabbra – a gépházak szűkülése miatt csökkenteni kellett mind a billentyűk útját, mind a gombok magasságát. Maradt viszont a strapabírás, a funkcionális forma és a konzervatív ipari kinézet.
Erős gyökerek

A Thinkpad mögött álló Lenovóval általában kevesebbet foglalkozik a sajtó, mint az Apple dolgaival, pedig komoly múltja van, csak nem voltak olyan ikonikus vezetői, mint a néhai Steve Jobs, és jóval kuszábbak a cégtörténet szálai.

Kapóra jött, hogy idén 35 éves a Lenovo, így a cég hazai vezetőivel is leültem beszélgetni a sztorihoz, ami igazából fél tucat cég történetéről szól. Az 1984-ben Legend néven megalapított kínai társaság először csak IBM-kompatibilis gépeket árult, és csupán egy karakterkártyát adtak hozzá, amely – a világon elsőként – képes volt kezelni a kínai írást. Csak 1990-ben lett saját fejlesztésű pc-jük, és hosszú ideig Kína területén maradtak. Egészen 2003-ig, amikor felvették a Lenovo nevet, majd pedig kiléptek a globális piacra azzal, hogy 2004-ben felvásárolták az IBM pc-s üzletágát, és vele a Thinkpad brandet. (Aztán később a Motorolát, a Mediont, illetve beszálltak a NEC-be és a Fujitsuba, így jön ki a fél tucat vállalat.)

Nekünk igazából a Thinkpad történelme a legizgalmasabb, ami az IBM-nél 1992-ben kezdődött, és már akkoriban annyira masszív gépeket raktak össze, hogy a következő évben elsőként egy Thinkpad laptop utazhatott a világűrbe. A tartósságot pedig mi sem bizonyíthatja jobban, mint egy 1995-ös Thinkpad 701C, a formatervezési díjakat elnyerő szétnyíló billentyűzetével, amiből a Lenovo kölcsönadott nekünk egy most is bekapcsolható példányt.

Egy ugyanabban az évben megjelent Thinkpad 365-ön pedig a Windows 95 is simán, bár kissé komótosan bebootolt, és nekiállhattunk szövegszerkeszteni a Jegyzettömbben. Az internetre nem mertük ráereszteni, mert nincs kéznél telepítő flopi, hogy újrahúzzuk a rendszert, ha valami balul sülne el.

Elvileg öt éven át használhatta volna a Lenovo a Thinkpadeken az IBM márkanevét, de egy év után átváltottak Lenovóra, mert rájöttek, hogy így sem veszítenek ügyfeleket.

A Thinkpadeket azért vették, mert Thinkpadek, és nem azért, mert IBM-ek

– mondta Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója, aki 28 éve kezdett a cégnél, még az IBM kötelékében. Szerinte az biztosította a zökkenőmentes átállást, hogy jó volt az akvizíció, a Thinkpadeket fejlesztő japán Yamoto labort és a gyárakat is megvették, az összes mérnökükkel együtt, hogy a legjobb Thinkpadek ma is megfeleljenek a katonai szintű követelményeknek.

Persze izgult az IBM hazai csapata, mert amikor 2004-ben rákerestek a neten Lenovo nevére, csak több száz kínai weboldalt találtak, latin betűkkel írtat nem igazán. A Lenovo viszont az első perctől fogva globális vállalattá szeretett volna válni, amelyben a helyi szervezetek mindig helyi emberekből álltak, és adtak a véleményükre.

Sohasem erőszakolták rá a kínaiságot a helyi leányvállalatokra.

A számok is azt igazolják, hogy a Lenovo jól bánt a rábízott márkával: 1992-től 2005-ig összesen 25 millió Thinkpadet adtak el, 2017-ig már 105 milliót, idén pedig átlépték a 150 milliós határt, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2013-tól a Lenovo legyen a legnagyobb pécégyártó a világon.

Persze a Lenovónak is voltak és vannak ballépései. Az ő szemükben a középső tengely körül elforgatható Thinkpad Twist laptop-tablet volt tévút, amit a vártnál rosszabbul fogadott a piac, és csak ezt követően jött a Yoga, az egyik legjobb hibrid megoldás az érintőkijelzős laptopokhoz. Az olcsó Lenovo laptopokkal viszont nekünk gyűlt meg a bajunk pár éve, és persze náluk is igaz, hogy vásárlás előtt át kell gondolni, mire költünk, mert bőven találunk a kínálatukban olyan gépeket, amiket nem lehet utólag bővíteni, vagy csak a tárhelyhez férünk hozzá, amivel megint csak ott vagyunk, ahol a part szakad.

/

MSI Cubi 5 mini PC tizedik-generációs Intel Core processzorokkal

MSI Cubi 5 mini PC 10 generációs Intel processzorokkal

MSI Cubi 5 mini PC 10 generációs Intel processzorokkal

Az MSI frissítette a Cubi szériás asztali mini számítógépeinek kínálatát. Itt az új Cubi 5 10M, amely már tizedik-generációs Intel Comet Lake processzorokat támogat.

Az új modell az első kompakt asztali gép lett tizedik-generációs Intel Core processzorral, ugyanis az Intel saját Frost Canyon NUC gépe még várat magára.
A Cubi 5 bár nagyon apró, M.2-es SSD mellett 2,5 hüvelykes adattárolónak is van benne hely. A két SODIMM foglalatába maximum 64 GB DDR4-2666-os memória illeszthető.

MSI Cubi 5 mini PC csatolófelület

MSI Cubi 5 mini PC csatolófelület

Kívülre USB 3.2 Gen 1 C- és A-típusú portok (egy és három), USB 2.0 portok, Ethernet csatlakozó, HDMI 1.4, DisplayPort 1.2, mikrofonbemenet és jackcsatlakozó jutottak. Szükség szerint WiFi-kártya is van, maga a gép pedig VESA kittel a monitor hátuljára is rögzíthető.

MSI Cubi 5 mini PC - előlap

MSI Cubi 5 mini PC – előlap

/

Így lesz érintőkijelzős notebook a telefonból

Kickstarteres project: egy megoldás okostelefonra.

Phonebook Notebook project

Phonebook Notebook project

Lépten-nyomon okostelefonokat használunk, és időnként szembesülnünk kell azzal, hogy bármilyen sokoldalúak is ezek az eszközök, azért néha kényelmetlen, hogy annyira kicsik. Mert amíg navigálunk, chatelünk vagy böngészünk velük, még megfelelőek, azonban más a helyzet, ha dokumentumokat szerkesztenénk vagy filmet néznénk. És akkor még nem is említettük a nem túl hatékony billentyűzetből származó hátrányokat.

Ezt a problémát oldaná meg a PhoneBook nevű eszköz, amellyel pillanatok alatt laptopot varázsolhatunk az okostelefonból. Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy laptophéjhoz kötjük a telefont, és míg az előbbi jelenti a testet, addig a mobil lesz majd az agy, azaz a CPU. Nem lesznek méretgondok, hiszen ott a laptop 15,6”-es érintésérzékeny Full HD kijelzője és teljes értékű billentyűzete. Bár nem ez az első ilyesfajta berendezés (2016-ban volt már egy 99 dolláros SuperBook, sőt a Motorola is kiadta a maga Lapdock 100 nevű eszközét), a netezőknek igen tetszik, már jóval több pénz összejött az előrendelésekből, mint amennyi a kitűzött cél volt.

A kampány leírása szerint bármilyen okostelefon összeköthető a PhoneBookkal, még az iPhone is, azonban a gyakran feltett kérdésekből az is kiderül, hogy a MediaTek lapkakészlettel szereltek nem jöhetnek szóba, ami azért elég sok telefonról elmondható (bár az ötletgazdák szerint elenyésző ezen modellek száma). Mivel az okostelefon jelenti az eszközegyüttes CPU-ját, ahányszor csak telefont cserélünk, mindig egy újabb laptophoz jutunk. A projekt mögött állók szívesen hangsúlyozzák, hogy ez az első eszköz, ami lehetővé teszi, hogy a mobiljátékokhoz teljes értékű billentyűzetet és egeret használjanak.

A PhoneBook egy feltöltéssel 8 órán keresztül használható, és ha csatlakoztatják a telefont hozzá, akkor egyúttal azt is tölti. Az eszköznek sztereó hangszórói vannak, azaz a hangélményt össze sem lehet hasonlítani azzal a hangzással, amit az okostelefon produkál. A portokat illetően van két USB, egy HDMI, egy USB-C video bemeneti port, és van 3,5 mm-es fejhallgató-csatlakozó. 12V/2A-s hálózati adapter jár hozzá.

Az eszköz az előrendelés során 169 dollárba (körülbelül 51 ezer forintba) kerül, és ingyen szállítják Magyarországra is. Később viszont 249 dollár lesz az ára, ami nagyjából 75 ezer forintnak felel meg – és ehhez már minden bizonnyal adódik majd némi szállítási költség.

/

Zsebnoti – Magic-Ben MAG1

Górcső alatt egy aranyos óriás minilaptop.

Akkumulátor és üzemidő

Magic-Ben Mag1 mini notebook - Akkumukátor és üzemidő

Magic-Ben Mag1 mini notebook – Akkumukátor és üzemidő

8600mAh kapacitású akkumulátor táplálja, amely Type-C csatlakozón keresztül tölthető. A gyártó ígérete szerint kb. 7 órás használatot biztosít egyetlen feltöltéssel. Nagy előnye, hogy külső akkumulátorról is tölthető.

Szoftver

Magic-Ben Mag1 mini notebook - Szoftver - Windows10

Magic-Ben Mag1 mini notebook – Szoftver – Windows10

Licencelt Windows 10, így bármilyen Windows program vagy alkalmazás használható.

Kijelző

Magic-Ben Mag1 mini notebook - kijelző

Magic-Ben Mag1 mini notebook – kijelző

Az IPS kijelző mérete 8.9”, 2560*1600 pixel felbontással, ami szép, éles képet produkál.

A kijelző reagál az érintésekre, vagyis hagyományos tablet-ként is használható.

Input/output

Magic-Ben Mag1 mini notebook - Input/output

Magic-Ben Mag1 mini notebook – Input/output

1db hagyományos USB 3
1db Type-C USB
micro HDMI
3.5mm-es jack
microSD memóriakártya

Hardver

Viszonylag erős hardvert kapott:

Magic-Ben Mag1 mini notebook - hardver

Magic-Ben Mag1 mini notebook – hardver

Processzor: Intel Core m3-8100y (két magos, 1.10GHz-3.4GHz)
Memória (RAM): 8 vagy 16 GB
Tároló: 256 vagy 512 GB SSD, PCI-E

Ez a hardver már képes tisztességes teljesítményre és mivel Windows 10 fut rajta, így bármilyen Windows program vagy alkalmazás használható.

Külső

Magic-Ben Mag1 mini notebook - külső megjelenés

Magic-Ben Mag1 mini notebook – külső megjelenés

Külsőre amúgy átlagos és szép, fekete színűre festve, viszont a megszokott laptop méretnél sokkal kisebb:
A pontos mérete: 207.2mm x 146.5mm x 17.5mm, a súlya kb. 0.7 kg. Tehát valóban eléggé kompakt szerkezetről van szó, fém házzal, de a zseb laptop jelző annyira már nem állja meg a helyét.

De azért még mindig elég szolid a mérete

A billentyűzetnek opcionálisan háttérvilágítása is van

A mobiltelefonokkal és a tabletekkel az egyik legnagyobb probléma a fizikai billentyűzet hiánya és azért a virtuális billentyűzet mérete sem valami nagy. Így bár éppen bármit be lehet gépelni, azért nem kifejezetten túl produktív.
Ezen is segít a Magic-Ben MAG1, amely zseb laptop, de már a nagyobbak közül való.

/

Nem mindenkinek opció az asztali gép

Megoldás a hibrid és a hagyományos notebook

Egy jó laptop mindig jól jön a háznál, akár tanulni, dolgozni, vagy szórakozni szeretnénk, hiszen nem mindenkinek opció az asztali gép, vagy éppen mellé lenne szüksége valamilyen komolyabb hordozható informatikára. Persze egy táblagép segítségével is meg csinálhatjuk az említett feladatokat, viszont egy teljes értékű operációs rendszert nem überel semmi. Mi lenne azonban ha, az adott notebook használható lenne tablet és laptop gyanánt egyaránt? Ha egy ilyen gépre vágysz a BMAX Y13 lehet számodra tökéletes választás, ám amennyiben tradicionális notebook vásárlásán gondolkozol, és szeretnéd a legtöbbet kihozni a pénzedből, úgy érdemes megismerkedned a Teclast F7 Plus-sal is. Mi most igyekszünk mindkét masinával foglalkozni egy keveset, az apropó pedig az, hogy a GearBest nagyon jó áron kínálja mindkettőt.

BMax Y13 hibrid notebook

BMax Y13 hibrid notebook

A BMAX Y13 egy olyan készülék amely két termékkategória határán helyezkedik el, A készülék használható tablet és laptop gyanánt is, ezt pedig a 360 fokban elfordítható zsanér, valamint a 13,3 colos, Full HD felbontású érintőképernyő teszi lehetővé, ami ráadásul egy multitouch megoldás, és képes egyszerre 10 ujjat is érzékelni. Ha szeretnénk produktívak lenni, akkor hagyományos laptop formájában használjuk az eszközt, de ha tartalomfogyasztás, mondjuk egy kis filmezés volna a cél, a billentyűzetet tartalmazó alsó rész teljesen a megjelenítő mögé hajtható, így kvázi táblagépként tudjuk használni a készüléket.

BMax Y13 hibrid laptop

BMax Y13 hibrid laptop

Nem akarok senkit sem kecsegtetni, az Intel Gemini Lake lapkák nem arra lettek kitalálva, hogy AAA-s játékokat, vagy atombrutál videóvágó szoftvereket futtassanak, ellenben irodai melóra, filmezésre – akár komolyabb felbontású mozikhoz -, szöveg és képszerkesztésre tökéletesen megfelelnek, és még a retro játékokat is elviszik, ha netán kedved támad egy kis Baldur’s Gate-hez, vagy San Andreas-hoz a vonaton, ez a laptop a legjobb barátod lesz. Mivel 360 fokban fordítható, és nagyon jó a megjelenítője – IPS panel -, én mondjuk képregényt olvasnék rajta, és vélhetőleg az sem adná fel neki a leckét. 8 GB RAM, valamint egy 256 GB-os SSD igyekszik biztosítani a folyamatos és gyors működést, hidd el jobban jársz mint egy hagyományos HDD -vel, azok úgy dolgoznak mint a Demjén Rózsi dalban. Várj, míg felkel majd a nap…

Ötödik generációs Bluetooth modem, kétcsatornás WiFi modul, USB-C port, háttérvilágítással rendelkező billentyűzet, micro SD foglalat áll a rendelkezésünkre, hogy a legtöbbet hozhassuk ki ebből a masinából. A gyártói leírások alapján nagyjából 5-6 órányi üzemidőre lehet számítani, ami azt jelenti a laptop képes akár egy teljes munkanapot végigszolgálni egyetlen feltöltéssel. A BMAX Y13 most mindössze 111 823 forintos áron rendelhető, ám ha használjátok a GBBMAXY13 kupont, akkor az összeg olyan 105 ezerre fog csökkenni, ami már nagyon jó vétel. Ennyi pénzért itthon erősebb processzort nem nagyon kapsz, de legalább kopogós műanyag lesz a ház – ez itt fém -, és megkapod a jó öreg 1366×768 felbontású TN panelt, mondjuk ki nyíltan: trágya betekintési szögekkel. Szerintem nem kell sokat gondolkodni ezen, csapj le a gépre minél hamarabb!

Nem kell ilyen csuda elforgatható laptop tablet akármi, ezt is meg tudom érteni, te hagyományosra esküszöl, nincs ezzel semmi baj, azt javaslom ismerkedjünk meg a Teclast F7 Plus-szal, ami egy hagyományos kialakítású gép, ezúttal nem érintőképernyővel, viszont még mindig IPS panellel, szóval a vizuális élmény magasan verni fogja az itthon hasonló áron kapható laptopok színvonalát. 14,1 hüvelykes Full HD megjelenítőt kapunk, ezen már fogunk tudni dolgozni anélkül, hogy kifolyna a szemünk, sőt ha szórakozni akarunk a notebook segítségével, akkor is meghálálja majd magát a komolyabb panel, és az extra pixelsűrűség. Intel Gemini Lake procit kapunk, nem ezen a gépen ébred öntudatra a Skynet, de az átlag halandónak, aki csak böngészik, filmet néz, esetleg keményen tolja neki az irodai appokat, képes lesz elegendő erőt biztosítani ez a szerkezet. Igazából ez egy tipikus egyetemi jegyzetelős gép, így nem kizárólag, de elsősorban diákoknak tudom ajánlani. A billentyűzet háttérvilágítással bír – hol kapsz ilyen 100 rongyért itthon? -, a lapka mellé 8 GB RAM, valamint 256 GB SSD van a borítás alatt, ami szintén nem jellemző ebben az árkategóriában. Nagyon nem.

Természetesen – ezt elfelejtettem írni az előző gép esetében, de rá is vonatkozik -, kapunk egy teljes értékű Windows 10 operációs rendszert, így annak beszerzésével, telepítésével, és aktiválásával nem nekünk kell kínlódni. Ez egy vastagabb gép, így tettek rá normál méretű USB portot, van rajta HDMI, a belsejében pedig 10 000 mAh kapacitású aksi található, amivel a 8 órás üzemidő sem lehetetlen, ami nagyon jól hangzik. Ne felejtsem el, a masina oldalán egy micro SD foglalat is van, szintén jól jöhet, ha netán szűkösnek bizonyulna az alap tárhely. Nem akarok feleslegesen koptatni a billentyűzetem, ez egy kiváló gép, arra amire szánták, és a 110 614 forintot bőven megéri. Használd fel a GBNBF7PLUS01 kódot, és az ár csökkenni fog, 103 ezer forintra.

F7 Plus Notebook

F7 Plus Notebook

Végül pedig ha mindkét gépet megveszed, akkor ajándékot is kapni fogsz a GearBest-től. Ha szeretnéd a legújabb Teclast tematikus promóciós kampányukat megnézni, kattints erre a linkre, ha pedig a laptop elnyerte a tetszésed, akkor a lentiek valamelyikére! Az alsó cím mindig a GearBest magyar verziójára vezet, a fordítás még kicsit baltával metszett, de talán lesznek olyanok, akiknek segíteni fog.

F7 Plus Notebook

F7 Plus Notebook

/

Jobb notebookokat vesznek a magyarok, mint tavaly

Négy éve még 120-150 ezer forintért, idén azonban már átlagosan 223 ezer forintos bruttó áron választottak noteszgépeket a vásárlók.

Ez az összeg 23 ezer forinttal magasabb a hazai átlagnál a Notebook.hu szerint. Érdekes, hogy jelenleg a gamer készülékek népszerűsége hajtja előre a legjobban a magyar piacot. A tizedik generációs Intel Core processzorok megjelenésével a szupervékony kivitelű, de munkaállomás teljesítményét kínáló típusok terén is bővülésre számítanak.

A GfK statisztikái szerint az átlag magyar ötévente cseréli le számítógépét,

egy tipikus vásárló élete negyedik vagy ötödik hordozható gépét vásárolja meg. Bár kevésbé könnyen hurcolhatók, az eladott noteszgépek nagyobbik hányada (65 százalék) 15-16 hüvelykes képernyővel rendelkezik, és mostanra a gépek 70 százalékát legális operációs rendszerrel együtt vásárolják. Bár

a noteszgépek piaca itthon összességében zsugorodik, ám ez leginkább a belépőszintű, és alsókategóriás (bruttó 200 ezer forint alatti árú) modelleket érinti Magyarországon.

Ugyanakkor az ennél drágább gamer, tehát az alapgépeknél erősebb grafikus gyorsítóval szerelt, játékok futtatására optimalizált noteszgépek eladásai 35 százalékkal bővültek egy év alatt, ami mintegy 15 százalékkal jobb a hazai átlagnál.

A gamer gépek mellett a könnyű és vékony kivitelű, ám nagyteljesítményű hardverrel szerelt hordozható munkaállomások eladásai is emelkedni kezdtek: a jellemzően 300 ezer forintnál drágább modellek már alkalmasak komolyabb grafikus, videós vagy tervezési feladatokra, de a kreatív vagy mérnöki munkát végzők mellett már azok is előszeretettel vásárolják ezeket, akik hobbiszinten fotóznak vagy videóznak.

Míg négy évvel ezelőtt a notebookok többségét még üzletben vásárolták Magyarországon, addig mostanra az online megrendelés lett a gyakoribb (60 százalék) az offline vásárlásnál (40 százalék).