Tag Archives: mac

23jún/20

Új Mac processzorok

Új oprendszerek és saját szilíciumlapka

Közel négy évtized alatt háromféle processzor architektúrát használt az Apple a számítógépeiben, tehát az efféle átállásban egészen komoly gyakorlatot szerzett. Valahogy mindig úgy alakult, hogy a kulcsfontosságú programok, melyek a felhasználóknak fontosak, hamar megjelentek az új platformokon. A fejlesztők sohasem hagyták cserben az Apple-t.

Új MAC CPU-k érlkeznek

Új MAC CPU-k érlkeznek

A nyolcvanas-kilencvenes években Motorola 68K processzorok dolgoztak az Apple gépeiben, utána következett a PowerPC korszak, 1994-ben dobták piacra az első ezzel szerelt gépet. Az Apple emulátorral oldotta meg a korábbi 68K-s programok futtatását, amit minden számítógéphez mellékeltek a Mac OS részeként. Ebből a megoldásból adódott egy kis sebességbeli hátrány a natív PowerPC-s programokhoz képest, de legalább tovább lehetett vinni a meglévő szoftverállományt.

Ez a korszak 11 éven át tartott, és a hagyományos pc-khez hasonlóan elképesztő fejlődésen ment keresztül a Macintosh. Eleinte a processzorok 60 Mhz órajelen működtek, a végén 45-ször gyorsabban, 2,7 GHz-en pörögtek a csipek. Csakhogy az Apple így sem volt elégedett a PowerPC-vel, mert nem tudták követni a lépést a pc-k piacán óriásit futó Intellel. Borzasztóan melegedtek a PowerPC csipek, és ez megnehezítette a laptopokban való használatot.

Tizenöt évvel ezelőtt jelentette be az Apple, hogy átáll Intelre, és ez óriási lökést adott a cég számítógépeinek teljesítményben. Itt vált megint izgalmassá a Mac, a gépek egyszer csak mindenhol felbukkantak a jellegzetes logóval a fedelükön. Nagyrészt az Intelnek is köszönhető, hogy az Apple olyan meghatározó eszközöket tudott piacra dobni, mint a szupervékony Macbook Air.

Ezt az átállást is egy segédprogram, a Rosetta segítette az első években, amely bizonyos PowerPC-re megírt programokat Intelen is elérhetővé tett. Később ezt kivették a Mac OS-ből, nem volt már rá szükség, az Apple ugyanis jól kihasználta a megnőtt népszerűségét. Az App Store üzleti modelljével a kezébe vette az alkalmazások forgalmazását, és olyan kereskedelmi csatornát nyitott meg a fejlesztők előtt, amely eleinte egyik rivális platformon sem volt működött ennyire gördülékenyen.

Most átállunk ARM architektúrára, erre épülnek az Apple csipjei. Megint hasonló előnyökkel kecsegtet a váltás, mint az Intel idejében: vékonyabb, hatékonyabb számítógépeket tudnak vele építeni, fejlett energiamenedzsmenttel. Van némi tapasztalatuk ezzel szilíciummal: több mint egy évtizede fejlesztik, és az első iPad csipjéhez képest ezerszeresére nőtt a teljesítmény. Tíz év alatt körülbelül 2 milliárd eszközt szállítottak le Apple-csipekkel, ehhez fognak most hozzátenni évente pár tízmilliót a Mac gépek bevonásával.

 

19nov/19

MacBook Pro 16 colos kijelzővel

Most már hivatalos!

MacBook Pro - 16" kijelzővel

MacBook Pro – 16″ kijelzővel

Az Apple MacBook Pro sorozata régóta nem rendelkezik 15,6 hüvelykesnél nagyobb képátlójú modellel, így sokan örülhettek, amikor napokkal ezelőtt felröppentek az első pletykák, amelyek egy 16 hüvelykes, alaposan átdolgozott modell érkezését jósolták. Később kiderült, hogy valószínűleg a pillangómechanikát is nyugdíjazni fogja az újdonságnál a gyártó, és ez a friss információk alapján helytálló állításnak bizonyult.

Gusztusos a MacBook Pro 16 col Notebook

MacBook Pro 16 col Notebook

A 16 hüvelykes IPS panellel rendelkező MacBook Pro nagyon vékony kijelző kerettel érkezik, a ház viszont a korábbi 15,6 hüvelykes MacBook Pro méreteit idézi. A 3072 x 1920 pixeles natív felbontással büszkélkedő kijelző maximum 500 nit fényerősséggel bír, gyárilag kalibrálva érkezik és a DCI-P3 színtér lefedésére is képes. A Retina kijelző közel hatmillió pixelt tartalmaz, vagyis pixelsűrűsége elég magas, 226 PPI.

Közelebbbről MacBook Pro 16 col Notebook

Közelebbbről MacBook Pro 16 col Notebook

A házba ezúttal hat vagy nyolc maggal rendelkező 9. generációs Intel Core sorozatú processzor kerülhet, a Turbo Boost órajel pedig modelltől függően akár az 5 GHz-et is elérheti. Az alapmodell egy hatmagos Core i7-es processzort kapott, ami 2,6 GHz-es alap- és 4,6 GHz-es maximális boost órajelen dolgozik, míg a drágább verzió már egy nyolcmagos Core i9-es processzorral rendelkezik, ami 2,3 GHz-es alap- és 4,8 GHz-es maximális órajellel bír. Mindkét változathoz elérhető egy olyan nyolcmagos Core i9-es processzor is, amely 2,4 GHz-es alap- és 5 GHz-es maximális boost órajellel büszkélkedik, természetesen némi felár ellenében.

Billentyűzet - MacBook Pro 16 incses Laptop

Billentyűzet – MacBook Pro 16 incses Laptop

Rendszermemóriából alapból 16 GB-nyi DDR4-2666 MHz-es lapka jár, viszont akár 64 GB-nyi is kérhető, ám azt már vásárláskor el kell dönteni, hogy hosszabb távon mennyi memóriára lehet szükségünk, hiszen a memórialapkák az alaplapra forrasztva foglalnak helyet. Az adatok tárolását gyors NAND Flash alapú tárhelyre bízhatjuk, amely az alapmodelleknél 512 GB-os vagy 1 TB-os kapacitással bír, ám a világon elsőként 8 TB-nyi tárhely is kérhető az új noteszgépbe.

A notebookszervizben szétszereltük ripityára - MacBook Pro 16 col Notebook

A notebookszervizben szétszereltük ripityára – MacBook Pro 16 col Notebook

Az iGPU szerepét az adott processzorban lévő UHD Graphics 630-as megoldás tölti be, de ezen felül AMD Radeon Pro 5000M sorozatú videokártyák is elérhetőek mindkét változat esetében. Az olcsóbbik kiadás 4 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriával ellátott Radeon Pro 5300M sorozatú videokártyát kapott, míg a drágább kiadás már egy Radeon Pro 5500M sorozatú megoldással rendelkezik, ami 4 GB-nyi GDDR6-os VRAM-mal bír. Igény esetén akár 8 GB-nyi VRAM-mal szerelt Radeon Pro 5500M videokártya is kérhető a masinákba.

Nagyon dizájnos, igényes kialakítás

Nagyon dizájnos, igényes kialakítás

A billentyűzetet lecserélték egy új megoldásra, ami a Magic Keyboard nevet viseli, alapját viszont már nem pillangómechanika, hanem 1 mm-es úton járó ollós mechanika adja. A háttérvilágítással ellátott billentyűzet mellett jár még Touch Bar, Touch ID szenzor, illetve környezeti-fény érzékelő is, az érintőpad szerepét pedig egy Force Touch trackpad tölti be.

A 802.11ax WiFi és Bluetooth 5.0 vezérlővel érkező noteszgépek 720p-s FaceTime HD kamerával, illetve Dolby Atmos támogatással ellátott hathangszórós sztereó audió rendszerrel egyaránt rendelkeznek. Csatlakozóik között összesen négy darab Thunderbolt 3-as port található, amelyek adatátvitelre, DisplayPort videó jel átvitelre, illetve akkumulátoröltésre szintén használhatóak, plusz még egy 3,5 milliméteres fejhallgató kimenetet is rejt a ház.

Micsoda színek, igazi színkavalkád

Micsoda színek, igazi színkavalkád

A gyártói adatok szerint a 100 wattórás lítium-polimer akkumulátor maximum 11 órányi vezeték nélküli internetezésre, vagy maximum 11 órányi Apple TV appon keresztüli videónézésre elegendő, készenléti állapotban pedig akár 30 napot is bír az energiaforrás. Töltéséhez 96 wattos USB-C tápadaptert mellékelnek a dobozba.

A 357,9 milliméter széles, 245,9 milliméter mély és mindössze 16,2 milliméter vastag notebook konfigurációtól függően 2 kilogrammot nyom a mérlegen – vagyis alapterülete nagyjából akkora, mint a 15,6 hüvelykes modellé volt, de nehezebb és vastagabb annál. Belsejét viszont alaposan áttervezték annak érdekében, hogy ütőképesebb hűtőrendszer kerülhessen bele. A nagyobb szellőzők és a nagyobb lapátokkal dolgozó ventilátorok jóvoltából 28 százalékkal nőtt a légáramlás, de ezzel együtt a hűtőtömbök méretét is megnövelték, méghozzá 35 %-kal. Az együttes változtatásoknak köszönhetően a hűtőrendszer 12 wattal magasabb hűtőteljesítményt nyújt, így a rendszer sokkal több ideig alkalmazhatja a maximális órajeleket, ami a teljesítményre is jótékony hatást gyakorol.

MacBook Pro 16 szétszerelt billentyűzet

MacBook Pro 16 szétszerelt billentyűzet

A 16 hüvelykes MacBook Pro alapmodellje 2399 dollárba kerül, amiért cserébe hatmagos Core i7-es processzort, 16 GB-nyi rendszermemóriát, 512 GB-nyi tárhelyet, valamint Radeon Pro 5300M típusú videokártyát kapunk, természetesen 4 GB-nyi fedélzeti memóriával. A 2799 dolláros kiadás ezzel szemben már egy nyolcmagos Core i9-es processzort, 16 GB-nyi rendszermemóriát, 1 TB-os SSD-t, illetve egy Radeon Pro 5500M típusú videokártyát rejt, utóbbi persze „csak” 4 GB-nyi VRAM-mal rendelkezik. A 16 hüvelykes modell a jelek szerint egy az egyben le is váltja a nemrégiben frissített 15,6 hüvelykes kiadásokat, ugyanis az új MacBook Pro megjelenése óta az Apple hivatalos weboldalán már nem szerepelnek a 15,6 hüvelykes MacBook Prók.